Szülői kisokos


Nemrégiben olvastam egy felnőttekről szóló könyvben, hogy: a tetteidet az irányítja, hogy mit vársz el magadtól. Van ebben valami, hiszen az önmagunkkal szembeni elvárás vezérli a munkához való viszonyunkat, a másik emberhez való hozzáállásunkat stb. Ezt a gondolatot próbáltam átültetni a szülő-gyermek viszonyra, hiszen valószínű, hogy mindez az emberi kapcsolatokra általánosságban is igaz.


Napjainkban a gyerekek számára rendelkezésre álló elektronikus eszközök nem inspirálják a kicsiket a rajzolásra, színezésre, pedig e tevékenységnek nagy szerepe van nem csupán a finommotorika, de a gondolkodás fejlődésére is. Az apróságok az érintőképernyők világába nőnek bele. Minden roppant egyszerűen és gyorsan elérhető, és hamar megtörténik az, amire vágynak.

Furcsa problémával keresett meg két szülő is az utóbbi időszakban. Alig kezdődött el az iskola, a gyerekekkel máris probléma van. Első osztályosok, az ország különböző pontjain laknak, az egyik kisfiú, a másik kislány. Van azonban egy közös dolog, amiben hasonlítanak: az iskolában felhívták a szülők figyelmét arra, hogy a gyerekek valószínűleg figyelemzavarosak. A szülők elkeseredtek, nem értik, mit jelent ez pontosan, ugyanis mindkét gyermek jól teljesít az iskolában. Sok-sok piros pontjuk, okos baglyuk van már. A magatartásukkal van igazából gondja a pedagógusoknak.

A virtuális valóságélményt is kipróbálhatják azok, akik ellátogatnak november 18-19-20-án a Budapest Sportarénába az őszi-téli időszak legnagyobb család rendezvényére. A KidExpo hatalmas élménygalaxisában az egész napos színpadi programok és a rengeteg játék mellett kedvenc TV figuráikkal is találkozhatnak a gyerekek, emellett az egészséges táplálkozás, a gyerekdivat és a biztonságos médiafogyasztás is fontos szerepet kap.

A minap hallgattam a rádiót, ahol a gyermekek öltözködési szokásairól esett szó (engedik-e a szülők, hogy azt vegyen fel, amit akar stb.) Érdekes volt a téma, különösen akkor, amikor az egyik műsorvezető felvetette a kérdést: Megvennétek-e a gyereketeknek azt a pólót, amelyiken egy nagy canabis – vadkender levél díszeleg. Az egyik műsorvezető lelkesen kiállt a dolog mellett, hogy ő megvenné, ha a gyerek azt akarja, sőt, rá is adná, ha szeretné. Még akkor sem tántorodott el, mikor a többiek felhívták a figyelmét, hogy esetleg a tanítókban, tanárokban ez ellenérzést váltana ki.

Azzal, hogy az óvoda, iskola elkezdődött, folyamatosan nő a gyermekek viselkedésével foglalkozó, tanácsot kérő szülői levelek száma. A legtöbben a 3-4 évesek és a 10-12 évesek kibírhatatlan „semmi sem jó” viselkedésére panaszkodnak. A reggeli és esti hisztik, a követelőzések leginkább az anyukák önbizalmát rombolják. Elintézhetnénk az egészet ezzel: „Nem kell neki nagy jelentőséget tulajdonítani, úgyis kinövi”, de nem ilyen egyszerű a dolog. A gyerekek viselkedésére ugyanis a szülői válaszreakció nagy hatással van.

A napokban vitába keveredtem egy nagymamával. Aki ismer, tudja, nem szeretek vitatkozni, most mégis próbáltam védeni a saját álláspontomat. 
A nagymamával a beszélgetésünk abból indult, hogy a kb. öt éves unokája teljes erejéből nekirúgta a labdát kívülről a saját vaskapujuknak, amitől az én babakocsiban alvó kis unokám, akivel épp arra sétáltam, nyomban felébredt. Mivel tudtam, hogy a kicsi nagyon álmos, bíztam benne, ha nem rúgja neki a kisfiú újra a labdát a kapunak, akkor visszaalszik és kipiheni magát.

Úgy vártalak. De Te nem jöttél el. Szívemben csak az üresség maradt.
A zord folyosón tudtam meg, elmentél. Menthetetlenül és végérvényesen. Azt hittem, megnyílik alattam a föld. Mérhetetlen fájdalmat éreztem. Nem csak lelkileg, fizikailag is. Persze sejtettem, nem is tudom mit vártam. A szívem mélyén még reménykedtem, hátha leszel nekem. Annyira akartam. Még álmodtam is veled. Álmomban Te voltál a tökéletes, a szépség és a báj maga. Akkortól ilyennek képzeltelek mindig. Még most is.
Örömmel vártalak. Számoltam a napokat, heteket.

A napokban egy család után sétáltam, a gyerekek befutkostak a járda melletti fűbe. A kislány végigsimította a térdmagasságú fűszálakat, de egyszer csak ijedten kapta el a kezét. Az anyjához szaladt és pityeregve panaszolta, hogy valami megszúrta az ujját. Ez volt az anyuka reakciója:
„Meg is érdemled! Már százszor szóltam, ne menjetek be a fűbe! Hadd nézzem! Nem vérzik, majd otthon megnézem.”
A kislány lehajtott fejjel bandukolt az anyja és a testvére után, időnként rá-rá nézett a kezére.

Az iskolakezdés kapcsán mindig megszaporodnak azok a szülői levelek, amelyeken átüt a szülői aggodalom, mert a szülő szeretné az „iskolásdit” is jól csinálni.
Különösen az első osztályba lépő csemeték szülei szorongnak, hisz mostantól egy kicsit megméretésre kerül a nevelésük eredménye.
Az iskola világa még az egész fiatal szülők számára is újszerű, így kiigazodni a dolgokban nem egyszerű.
Melyek azok a tudnivalók, amelyek segítenek abban, hogy a gyerekek jól vegyék az első akadályokat?

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szülői kisokos csatornájára