Canabis a pólón

A minap hallgattam a rádiót, ahol a gyermekek öltözködési szokásairól esett szó (engedik-e a szülők, hogy azt vegyen fel, amit akar stb.) Érdekes volt a téma, különösen akkor, amikor az egyik műsorvezető felvetette a kérdést: Megvennétek-e a gyereketeknek azt a pólót, amelyiken egy nagy canabis – vadkender levél díszeleg. Az egyik műsorvezető lelkesen kiállt a dolog mellett, hogy ő megvenné, ha a gyerek azt akarja, sőt, rá is adná, ha szeretné. Még akkor sem tántorodott el, mikor a többiek felhívták a figyelmét, hogy esetleg a tanítókban, tanárokban ez ellenérzést váltana ki.
Nagyon megdöbbentem ezen a véleményen. Felelős emberek, akiknek tudniuk kell, hogy a médián keresztül sok-sok ember gondolkodását formálják, felelőtlenül nyilatkoznak.
Gondoljunk csak bele, mik a veszélyei ennek a gondolkodásnak. Nem feltétlenül az lesz a vásárlás üzenete a gyerek számára, hogy drogozz csak nyugodtan, én nem bánom. (Bár, valahol még ez is fellelhető az engedékenység mögött). Sokkal nagyobb veszélyt rejt az, hogy a szülő nem veszi a fáradságot arra, hogy a gyereknek elmagyarázza, mit jelent az a levél a pólón. Lustaságból vagy nemtörődömségből elhallgatni, a gyereket nem tájékoztatni, nagy hiba. Persze egyszer biztosan megtudja majd, hogy ez a levél miért más, mint a többi, de ez a szülő dolga lenne. És ha elmondta, egyben állást is kellene foglalnia a drogokkal kapcsolatban. Ha nem teszi meg, beszélhetünk egyáltalán gyermeknevelésről?  /Deákné B. Katalin/