A kicsik legkonstruktívabb munkája az építés. Ha csak egymásra kell tenni a kockákat, az is kihívás, hátha még az elemeknek megadott rend szerint kell sorakozniuk!
Ahhoz, hogy az építés tervszerű munka lehessen, jó előkészítést ad ez az esztétikailag és minőségileg is magas színvonalú játék.
A gyerekek életének elengedhetetlen része a szerepjáték. Imádják utánozni azt, amit a felnőttek velük teszenek. A babák különösen a kislánokat vonzzák, hát még, ha megfelelő ruhatárral is rendelkezik.
A babák, bábok a kommunikációfejlesztés elengedhetetlen eszközei, hiszen velük sok mindent kell közölni, s rengeteg dolgot el kell nekik magyarázni.
A játék a színek megismerésén túl alkalmas a logika, a szem-kéz koordináció fejlesztésére is. Az előre megadott minták kirakása a felnőttek számára nagyon egyszerűnek tűnhet, ám nemegyszer akadályok merülnek fel, amit a gyermeknek logikus és célravezető gondolkodással kell megoldania. A játék egyben fejleszti a kitartást és a koncentráló képességet, és biztosítja azt a sikerélményt, amit a feladat sikeres megoldása ad, hiszen az eredmény szemmel látható.
A nevelés célja emelik ki a szerzők , hogy gyermekeink önmagukért felelősséget vállaló és mások iránt figyelmes felnőttekké váljanak. A gyermeknevelésben a kapcsolat fontosságát hangsúlyozzák. A gyerekek a szüleikkel való kapcsolatukban szerezhetnek tapasztalatot a határok működéséről, amikor viselkedésük következményeivel találkoznak, vagy amikor korlátokba ütköznek. A pszichológus és családterapeuta szerzőpáros könyve bemutatja, miként állíthatók a határok a jellemformálás szolgálatába csecsemőkortól tinédzserkorig. Humorral, konkrét példákkal, az életből vett párbeszédekkel teszik olvasmányossá és a gyakorlatban is jól hasznosíthatóvá könyvüket.
Képességfejlesztő játék
Az órán található számokkal gyakorolható a formafelismerés, de a számok tanulása, sőt összeadás, kivonás gyakorlása is jól megoldható. És természetesen az óra beállításának és leolvasásának közel sem egyszerű művelete is elvégezhető vele.
Fejlesztő játék – fejlesztési területek: gondolkodás, időrendiség, műveletvégzés
Eredeti ár: 3300 Ft
A Kíváncsiak könyve érdeklődő gyermekek számára készült, akik szívesen mérik fel tudásukat érdekes feladatokon, játékokon keresztül. Az ábécé betűin végighaladva valamennyihez két oldalnyi kép-, illetve kérdéssor tartozik. Sokféle területről, a matematikától az irodalomig, a sporttól az erkölcsi kérdések tárgyalásáig, széles gondolatkörrel találkozika könyvben búvárkodó gyermek. A szülői segítséggel történő értékelés további megbeszélésre, az ismeretek mélyítésére ad lehetőséget. Két testvér vagy társ versenyezhet is a helyes feladatmegoldásban. A 5+1 feladat szavainak magyarázatához a szótárak, lexikonok nyújtanak segítséget. Kellemes időtöltést és jó szórakozást kíván a szerző!
A könyv eredeti ára: 2200 Ft
A kártyakönyvek az ismeretek átadásán túl aktív szórakozást nyújtanak a kicsiknek és a nagyobbaknak egyaránt.
A legkisebbekkel (hat hónapos kortól) csak a képeket nézegessék, beszélgessenek a felsorolt fogalmak felhasználásával, ismételje a mondókákat! A nagyobbacskáknak (másfél éves kortól) a feladatok valók, ők meghallgathatják a rövidebb történeteket is. A legügyesebbeknek (két-hároméves kortól) már a játék sem okoz gondot.
Melléklet: 24 db kártya
A könyv eredeti ára: 2200 Ft
A kártyakönyvek az ismeretek átadásán túl aktív szórakozást nyújtanak a kicsiknek és a nagyobbaknak egyaránt.
Útmutató a könyv használatához
A legkisebbekkel (6 hónapos kortól) csak a képeket nézegessék, beszélgessenek a felsorolt fogalmak felhasználásával, ismételje a mondókákat. A nagyobbacskáknak (másfél éves kortól) a feladatok valók. A legügyesebbeknek (2-3 éves kortól) már a kártyákkal való játék sem okoz gondot.
Melléklet: 16 db kártya












