Foglalkoztatók, mérők
"Újabb álmunkat valósítottuk meg, miközben a Sakkjátszótér-sorozat második munkafüzetét készítettük. Sikerült ötvözni mindkettőnk életfelfogásának jelentős közös elemeit: a Gyerekek, a Sakk és az Állatok - legőszintébb emberi szeretetét! Töretlenül bízunk abban, hogy ezt az átfogó szemléletet tovább tudjuk adni mind saját gyermekeinknek, mind pedig neked - kedves Játszótársunk!"
Eredeti ár : 2500 HUF
Nem könnyű a váltás az óvodából az iskolába, a gyerekek mégis nagyon várják a pillanatot, mikor végre fölvehetik táskájukat és mehetnek az iskolába, mint a nagyok. Sokuknak zökkenőmentesen sikerül váltani, vannak azonban, akik kisebb nagyobb nehézségekbe ütköznek, mert ismereteik hiányosabbak, figyelmüket nehezebben tudják irányítani, lekötni. Ezen gyűjtemény feladatai segítséget nyújtanak az iskolához szükséges alapismeretek megszerzéséhez (térirányok, nyelvi készségek fejlesztése, formák-színek, szótagolás), vagy a már meglévő tudás begyakorlásához. A diszlexia-prevenciós terápia elemeire épül, ezért a szülőkön, tanítókon és óvodapedagógusokon kívül a logopédusok is jól használhatják. Hogy fiúk és a lányok egyaránt élvezhessék a feladatokat ahol lehetett -, külön feladatlapokvárnak rájuk fiúsabb (teherautó, űrhajó) és lányosabb (katica, cica) képekből összeállítva, hogy örömtelibb legyen a közös munka!
Eredeti ár: 2990 HUF
A Kisgőzös füzetek vidám utazásra hívnak. Ebben a kötetben gyakorolhatod a betűket, és ha ügyes vagy, már az első szavaidat is leírhatod.
A változatos gyakorlatok felkészítik a gyerekeket az iskolakezdésre. Az egyes füzetek célirányosan fejlesztik az alapvető készségeket. A vidám, életkornak megfelelő illusztrációk kedvet csinálnak a tanuláshoz. A matricás játék során a gyerekek játékosan alkalmazhatják a tanultakat. A füzet hátulján beragasztható matricákat találsz!
3 éves kortól
A Kisgőzös füzetek vidám utazásra hívnak. Ebben a kötetben gondolkodásodat és a logikai készségedet fejlesztő furfangos és érdekes feladványokat kell megoldanod.
A változatos gyakorlatok felkészítik a gyerekeket az iskolakezdésre. Az egyes füzetek célirányosan fejlesztik az alapvető készségeket. A vidám, életkornak megfelelô illusztrációk kedvet csinálnak a tanuláshoz. A matricás játék során a gyerekek játékosan alkalmazhatják a tanultakat. A füzet hátulján beragasztható matricákat találsz!
3 éves kortól
Mi az újdonság? Minden. Akik ismerik e könyv korábbi kiadását úgy fogják találni, hogy minden megváltozott. Miközben kísérleteztünk és tanítottuk a kooperatív tanulást alkalmazó tanárokat - magunk is rengeteget tanultunk. Könyvünket teljesen át kellen alakítanunk. - (Spencer Kagan) A kooperatív tanulás hatékonyságáréi ma már nem kell meggyőzni a pedagégusokat, hiszen a gyakorlat igazolta eredményességét. A hagyományosan tanárközpontú, a még zömében frontális módszert alkalmazó hazai oktatás a kooperatív technikák használata során egyre inkább a gyermek igényeihez igazodó oktatás irányába mozdul el. Korábban nehezen megoldható társashelyzetek,problémák a kooperatív módszerek alkalmazásával "maguktól" oldódnak, a csapatmunkán alapuló oktatás a diákok teljesítményét megnöveli, motivál. A "kooperatív" osztályok tanulói többet tanulnak, aktívabban vesznek részt a munkában, jobban élvezik az iskolát. A tehetséges tanulók szárnyalhatnak, a tanulási nehézségekkel küzdők fokozatosan magabiztosakká, eredményesekké válhatnak, megtanulnak tanulni - jórészt egymástól. A pedagógus szerepe alapvetően megváltozik. - (Váczy Zsuzsa) Az a legfontosabb, hogy a kooperatív tanulásra ne egyszerűen szervezési technikaként tekintsünk. Ha elég intenzíven jelen vagyunk - miközben a gyerekek, diákjaink kooperatív struktúrákkal dolgoznak, létrejöhet osztályainkban az a csoporttöbblet ami nélkül a másikra is tekintenél lévő társas kapcsolatok aligha születnek meg. Amikor Aronson megalkotta az első "mozaik-módszert", az erőszak még nem volt olyan mértékben jelen az euro-amerikai civilizáció országaiban, mint napjainkban. Az erőszak ellenszereként, különösen ma, amikor annyit küzdünk azzal és azért, hogy iskoláink integrált iskolák, "mindenki iskolái" legyenek -, az együttműködő tanulásra múlhatatlanul szükségünk van. - (Kereszty Zsuzsa)
A nagy sikerű "Napsugár képzősorozat" gyerekdalai és megzenésített gyerekversei most könyv formában is megelevenednek. A lemezzel együtt kapható kötet óvodásoknak, kisiskolásoknak éppúgy ajánlható, mint tanároknak és szülőknek. A dalokat gyermekek adják elő akusztikus hangszerekkel vagy vidám hangulatú zenei aláfestéssel. A daloskönyvben színes rajzok illusztrálják a szöveget, a kötet végén pedig kiszínezhető figurák várják a kis olvasókat.
Eredeti ár: 2500 Ft
A Ringató – Énekeljünk együtt magyar népdalokat! című, CD-melléklettel megjelenő könyv a már eddig is közösen énekelt népdalokat tartalmazza, továbbá Ilona olyan dalokat is összeállított, amelyek egyenlőre kevésbé ismertek, de úgy gondolta, hogy különlegesen szép zenei tulajdonságaik miatt a Ringatósoknak meg kell ismerniük őket. A könyv színvonalát emeli, hogy a dalokat Poszpisek Márta szemet gyönyörködtető grafikái illusztrálják. Gállné Gróh Ilona általa nagyrabecsült, a zene és népzene területén meghatározó személyiségek idézeteit gyűjtötte egy csokorba, hogy a Ringatósok is megismerhessék ezen szép, értékes gondolatokat.
Eredeti ár: 3480 Ft
Ez a zenés-hangos DVD játékosan segíti a gyerekeket a betűk tanulásában. Minden betűhöz animáció és versrészlet (soroló) tartozik. Játékosak, vidám, ritmusos; a gyerekek könnyen megjegyzik, alakilag és hangban is rögzítik a betűket. Kiválóan alkalmas gyerekelőadások anyagául. Háromféle változat: 1. zenés 2. narrátoros 3. gyerekhangos
- 16 oldal
- Kötés: kemény kötés
Gyermekekhez közel álló témákat dolgoznak fel a sorozat kötetei. A kirakós oldalakat verses történetek színesítik, ráadásul a kirakó alatt színező is található, így a kis művészek maguk is újraalkothatják a képeket. Játék, tanulás és alkotás egyetlen könyvben, óvodásoknak!
Eredeti ár: 1990 Ft
















